„Ha tisztesen szeretsz és célod az,
Hogy elvegyél, izend meg azt nekem
Azzal, kit elküldök, hozzád ma reggel,
Hol és mikor tartjuk meg esküvőnket?"
/Shakespeare: Rómeo és Júlia/

Mióta ember él a Földön, akar, kíván valakihez tartozni, nemcsak egy-egy röpke félórára, hanem hosszú tartós érzelmi kapcsolatra. A bibliai Édenkert nemcsak a buja növényzet és állatvilág miatt lett példaképe a modern emberpárnak, hanem mert ott alkotott először párt a Nő és a Férfi. Hogy kiűzettettek a Paradicsomból, megérte talán, mert velük és utódaik szaporodása révén népesült be a Föld. A szerelem, nem kétséges senki számára, elemi erővel tör fel és kéri jussát, amikor két ember érzelmi vágya feltör és utat kér nemcsak a testben, hanem a lélekben is.

Tudunk és ismerünk a világirodalom klasszikus alkotásaiból, a sztárok életéből híres nagy szerelmeket. Szívesen azonosul vele az emberek nagy része, mert követendő példaként állíthatja önmaga elé. Közismert Caesar és Kleopátra, Abelard és Helois, Chopin és Georg Sand, Rómeo és Júlia, Richard Burton és Elisabeth Taylor, Alain Delon és Romy Schneider stb. híres és többnyire szomorú szerelme.

A szerelem beteljesülése az emberiség évezredes története során általában a házasság intézményében valósult meg. Nem volt elfogadott a "csak" szerelmi kapcsolat. Arra ugyanis külön szolgáltatást vehetett igénybe az egyén. A házasság, mint intézmény régóta szélsőséges véleményeket vált ki az emberekből. Az egyik tábor azt vallja, hogy már elavult, ósdi, felesleges valami, amely előbb-utóbb saját maga tehetetlensége révén megszűnik létezni. Sok a negatív tapasztalat, sok a válás, amely ezt bizonyítja, tehát a házasság egy szükséges rossz intézmény. A másik álláspont azt hirdeti, nincs más, nincs jobb biztosíték két ember boldog együttélésére és családalapításra, mint egy megkötött házasság. Ez adja a hátteret, a stabil mikrokörnyezetet, ahol mindenki feltöltődik, s ahová mindig boldogság visszatérni, erőt, energiát gyűjteni. Ez fontos az egyén önbecsülése megőrzésében, a gyermekek harmonikus érzelmi és lelki fejlődésében. Talán mindkét vélemény tartalmaz igaz és hamis állítást. Példák, statisztikai adatok állnak rendelkezésre pro és kontra, de a házasság intézménye még ma is létezik, bár talán nem ugyanolyan nagy százalékban, mint az előző évszázadok idejében

A múltban, az előző évszázadokban a házassághoz vezető szerelmi kapcsolatnak élesen elhatárolódó szakaszai voltak: a megismerkedés, a szimpátia kialakulása és az eljegyzés. Mindegyik fázishoz kultúrtörténetileg meghatározott formák, jellemző vonások kötődtek. A "nászéjszaka" jelentette a szexuális kapcsolat kezdetét, a hagyományok, az érvényben lévő normák miatt a házasság előtti nemi élet "tiltott gyümölcs" volt. Ma már, ha nem is különülnek el élesen az említett szakaszok, a házasságot megelőző kapcsolat és maga a házasság mégis eltér egymástól. A házasságot megelőző szakasz a várakozás, a remények és vágyak időszaka. A házasságkötés alapvető motiváló tényezőjét jelentő szerelem dicsőítése a minden akadályt legyőző Szerelem mítosza. Ez így igaz, mivel a szerelem jelentős alkotó erő, amely valósággal újrateremti az egyént. A pár hisz abban, hogy a szerelem képes mindenre. A házasságot megelőző időszakot az eljövendő házasság sikerébe vetett hit jellemzi.

A szerelem optimizmusa jó közérzetet kölcsönöz az egyénnek, aki hisz abban, minden elrendeződik majd, hisz szeretjük egymást. A házasság előtt az érzelmi hevület és az optimizmus segítséget nyújt a konfliktusok gyors legyőzéséhez. A pár eltussolja, hogy kivédje a probléma meglétét. Egy másik fontos törvényszerűség a házasság előtti szexuális élet a szexuális harmónia illúzióját kelti. Látszólag minden rendben van: a szexuális harmónia mindkét fél igényét kielégíti: Van orgazmus, van kielégülés, egymás iránti igény, figyelmesség, temperamentum, még az igények is hasonlóak. Később aztán kiderül, hogy a harmónia csak látszólagos volt. A szexuális életben jelentkeznek az első nehézségek. Az impotencia, a frigiditás sokaknál így, másodlagosan alakul ki. A házasságot megelőző szexuális élet, legyen az sikeres vagy problematikus, még semmit sem mond a házasságra nézve. Ez abból a tényből fakad, amely érvényes az együttélés más szféráira is, nevezetesen, hogy az együttélésben semmi sem állandó, semmi sem változatlan. A házasság egy állandóan változó evolúciós folyamat, amelynek menete egyrészt személyiségjegyeinktől, hajlamainktól, másrészt előrelátásunktól függ. Ezért foglalkoznak sok országban a házasságra való felkészítéssel, családi életre neveléssel. A házasságot megelőző időszak jellemzője többek között a másik énjének megismerése, a közös MI kialakulása. Ebben az időszakban rendkívül erős az elfogadás igénye, az egyén nagyon akarja, hogy a másik benne lássa meg a legmegfelelőbb élettársat. Így aztán egyrészt rajtunk van a rózsaszín szemüveg, másrészt gyakran játszunk szerepet, eljátsszuk azt, amilyennek a másik szeretne látni. A reális és az idealizált kép azonban nem esik legtöbbször egybe, a mindennapi élet leleplez. Ezért kizárólag azok a kapcsolatok lehetnek tartósak, amelyeket már a házasságot megelőző időszakban is az igazi barátság, érettség jellemzett. Egymás értékeinek és hibáinak ismerete, elfogadása, tolerálása a kapcsolat sikerének garanciája. Még van egy törvényszerűség. A házasság előtti időszak elsődlegesen kellemes időtöltés. Még nincsenek kötelességek, kizárólag a vágyaknak, elvárásoknak élhetünk. Fűt miket a szerelem. Minden találkozásra felkészülünk, ráhangoljuk magunkat a másikra. A mindennapi életben a hangsúlyok eltolódnak: közös élet megteremtése, anyagi áldozattal járó berendezkedés az új életre. Néha nem szűnik meg a magányosság, a nyugtalanság, a szerelem sem old meg mindent, nem biztosít örök boldogságot. A házasság az együttélés új minőségét jelenti, kialakul a közös MI, de ez nem törvényszerű. Megváltozik a dolgok fontossági sorrendje. Továbbra is nagy jelentősége van a szerelemnek, a szexuális alkalmazkodó képességnek, de ki kell alakítani a közös napirendet, meg kell osztani a kötelességeket, be kell rendezkedni, meg kell teremteni a családi fészket.

Az együttélés első szakasza, a mézeshetek során alakul ki a két fél közötti erőegyensúly. Ekkor alakul ki a partnerek közötti viszonyrendszer, eldől, ki játszik domináns szerepet, ki fog jobban alkalmazkodni. Napjainkban egyre több szó esik a partneri alapokon nyugvó házasságról, sokan ezt egyenlőségként értelmezik, ami sajnos csak mítosz. Két ember kapcsolatában az egyik, ha csak jelentéktelen mértékben is, de dominál, aztán ha jó a kapcsolat, időnként ez kiegyenlítődik, mint a libikóka játékhinta.

A házasság továbbra is létezik, működik. Sok ember, fiatal, érett köti meg az első vagy a második vagy a sokadik házasságát annak ellenére, hogy az első, a második, a sokadik sem sikerült. Az első házasságot megkötő emberek különböző életkorúak lehetnek. A statisztikai számok ezt mutatják, hogy a legtöbb házasságot a 30 év körüli fiatalok kötik meg. De így volt-e ez minden korban és minden társadalmi rétegben. Azt tudjuk, hogy dédnagymamáink már a tizenéves korukban férjhez mentek, egy-két éven belül gyermekeket, majd újabb gyermekeket szültek, és élték a feleség és anya hagyományos klasszikus szerepét. Szó nélkül, néha szexuális boldogság nélkül, de megtartva a tisztességet, hűségesen gondozták, ápolták, nevelték, ellátták a nagyszámú család minden tagját. Így indult Júlia is Shakespeare gyönyörű szerelmi költészetében, és talán ez lett volna a sorsa, ha apja enged Paris gróf kérésének, aki nőül kívánja Júliát. "Lányom alig forog a társaságban. Tizennégy év sem múlt fölötte el, előbb fonnyadjon el két nyár virága, akkor megérik nászra majd a drága" /Rómeo és Júlia/. De az Ő szerelme és násza más irányt vett, ismerjük hogyan és milyen tragikus körülmények között vált asszonnyá és özveggyé. A szerelmük viszont örök maradt, mert nem zavarta meg a hétköznapok mindennapi nyűge, gondja. A fiatal szép lány és fiú örök, lángoló, be nem teljesült szerelme mindenkori példa a halhatatlan szerelemre.

És mit mutat a valóság napjainkban a különböző életkorú párválasztásra, házasságra? Folytatás következik