"Ha eldobod egyszer az özvegyi fátyolt" írta csodálatos szerelmes versében Petőfi Sándor a költő óriás, aki mintha tudta volna előre a jövőben bekövetkező eseményeket /azóta már nem titok számunkra sem/ vagy fiatal kora ellenére jól ismerte a női természetet s annak kiszámíthatatlan lépéseit. Nemcsak megírta A proféta című versét, maga is az volt.
Az özvegység, mint téma a századforduló korában igen sok irodalmi alkotás, operett, vígopera kedvelt témája volt, pl. A víg özvegy /Lehár Ferenc/, Don Pasquale /Donizetti/. Ezekben a történetekben a kikapós fiatal asszony, aki még dús javakkal is gazdagodott szegény megholt férje jóvoltából, nagyon nagy indulatokat ébreszt a különböző korú és státuszú férfiak lelkében vágyaiban. A mesevilág azonban mindig színesebb, érdekesebb, mint a mindennapi élet, ott a választás könnyű és többnyire eredményes, boldog véget ér a történet. De a valóság "kicsit" más képet mutat főleg annak, aki átéli élete nagy tragédiáját. A halál, bár együtt élünk vele, benne van az életünkben, Nélküle tudjuk nem létezik maga az élet, fájdalmasan érinti meg az egyént, ha elveszíti a családja egy-egy tagját, de a legszomorúbb, a legfájóbb, ha hosszú évekig vele élő társát, gyermekét. Az utóbbi a legfájóbb, és örökérvényű gyászt hagy a lelkekben. A közelünkben, a közöttünk élő szeretteink magukkal visznek a lelkünkből egy-egy darabot.
Az özvegy, a magára, a társ nélkül maradt nő traumát él meg, a lelki gyászt, a tárgyvesztést. Ennek feldolgozása, "elvarrása" komoly lelki munkát igényel és ezt a nők különböző mélységében és időintervallumban "dolgozzák fel" önmagukban vagy a család vagy szakember segítségével vagy ez a folyamat sikertelen számunkra. Nem képesek a halott társukat "elengedni", úgy tesznek, mintha a tragédia nem történt volna meg, eljátsszák, hogy minden rendben, betöltik az életüket álomvilágbeli mozzanatokkal, a tudatot beárnyékolja egy természetfeletti boldogabb irreális világ.
A XX. és XXI. században az európai kultúrában több évtizedes tapasztalati adat, hogy mindkét nem életkora 4-5 évvel meghosszabbodott, de ezen belül a nők életkor tekintetében "lekörözik" a férfiakat nemritkán 5-10 évvel. Az özvegység megélése a nők és férfiak esetében más és más attitűdöt, viselkedési módot mutat a jelenben.
A megözvegyült férfi ténye futótűzként terjed a környéken /5-100 km vonzáskörzet/az egyedül élő nők között. Rögtön beindul a női áradat, hogy segítsék, istápolják, gyámolítsák a szegény elesett, életképtelen férfit. Hiába nyomja a lelkét a fájdalom, a nyüzsgő, segítő sereg nem adja fel! Ételt hoz, takarít, segít a gyerekek ellátásában. A férfi mélyen eltöpreng a helyzeten: a magány megélése nehéz, az illatozó húsleves ellenállhatatlan, a szép tiszta lakás kellemes hangulatot indít be, az össztűz meghozza az "eredményt", fokozatosan beindul az élet igenlése és párt talál a férfi, aki nemcsak háziasszony, hanem lelki és szexuális társ is. A szexualitás, mint döntő tényező fontos elemként szerepel a párválasztásban, hisz visszaadja számára a férfiúi önbecsülést, a teljes komfort érzést. A magányos, özvegy férfi, néha akarata ellenére "elkel". A férfiak esetében a személyiségtípus, az életkor, a kapcsolat minősége nem befolyásolja markánsan a helyzetet. A szeretett személy elvesztése mindig hatalmas szomorúságot, depresszív hangulatot indít el, de ezt képes teljes vehemenciával megélni, lassan képes feldolgozni, elengedni párját.
A nők özvegysége az évezredes tradíciók miatt még mindig sok azonos jegyet mutat hosszú hosszú évtizedeken keresztül, a XX. és XXI. század sem hozta meg azt a nagy áttörést, amelyet talán elvárhatna a jelen társadalom. Az özvegy asszony sokszor még ma is "prédája" lehet a férfiak érdeklődésének ld. Galgóczy Erzsébet: A falu özvegye c. novella. Ha egy nő egyedül marad, megözvegyül, sokkal több nehézséggel kell megküzdenie. Elveszíti a társát, aki emberileg, egzisztenciálisan és anyagilag adott egy biztonságot mindkettőjüknek és a gyermeküknek, gyermekeiknek. Ha a nő megözvegyül, akkor az eddigi elfoglaltság még bővül az anyagi terhekkel, a megnövekedett idővel, és nem képes és néha nem is motivált arra, hogy a lelki és érzelmi életét betöltse pozitív elemekkel, szerelemmel. A programok /rátalálni egy férfira/ szervezése nehéz a gyerekek miatt, ugyanilyen nehézséggel jár a randevú megszervezése, és ha végül valaki potenciális kérőként felmerül, megtörténhet, hogy a gyerek/ek nem akarják elfogadni, elriasztják ellenszenvük kimutatásával. Sajnos nincs igazán megfelelő szórakozó hely, olyan társasági élet, ahol hasonló mentalitású férfival tudna megismerkedni. Ha néha barátai unszolására elmegy "bulizni", sokszor csak alkalmi szexuális partnerként veszik számba. Így feladja a napsütéses jövőről alkotott képzelődését. Megmarad a gyereke/k mellett, feláldozza a nőt az anyaság oltárán.
A nőknél az özvegység megélése és a távoli jövő annak a függvénye, hogy hány éves volt a tragédia idején, hogy milyen személyiségtípusba tartozik, mennyire volt harmonikus a házassága és természetesen a gyermekek száma is fontos tényező. Minél több gyermek született az előző házasságban, annál inkább érzi szükségét a nő, hogy újra férjhez menjen és biztositani tudja a gyermekei jövőjét. Ez egy igen emberi hozzáállás és ez mindenki számára járható út. Ha a férfi alkalmas erre a szerepre, megérdemli, hogy a család szeretete ragyogja be a napjait. Ha a gyerekek száma egy-kettő, akkor nem mindig jól sikerül dönteni, elég gyakori tapasztalat, hogy a nő feláldozza magát a gyerekeiért. Ez humánus hozzáállás, de általában senkinek nem jó. A nő belerokkan a nagy és végeláthatatlan felelősségbe, és semmi értelme, mert a gyermekei nem köszönik meg a "mártír szerepet".
Ha korán veszíti el a hitvesét, az érzelmi vákuum igen mélyre képes lökni a lelkét, sokáig zárva marad a szíve, de a hosszú lecsengés és utóélet nem tudja lefékezni az igényt a szeretetre, törődére és megszólal a test is. Előbb-utóbb társra lel az asszony. A késői megözvegyült nő már az esetek nagy részében nem kíván újra házassági kötelékben élni, élete a lakása és a temető között zajlik. Nem elégedetlenkedik, elfogadja a sors által kínált helyzetet, keresi másban /gyerek, munka, társaság, hobbi/ az örömét. Megőrzi az elmúlt boldogságot a lelkében.
A boldog párkapcsolatban elvesztett társ hiánya nagy traumát mozgósít, nagyon nagy fájdalmat indukál, beindít öngyilkossági gondolatokat, vele halni és mással nem törődni érzést él meg az elhagyott. A nagy emóciók révén kiéli, megélheti a tragédiát könnyekkel, szomorúsággal. Épp ezért bár hosszabb, de könnyebb a lecsengése és egy idő után - megtartva az emlékek érzelmi töltését - alkalmas lesz új kapcsolatra.
Leginkább befolyásolja és működteti az özvegység élményét, megélését, hogy ki milyen személyiségű. Ha mindig olyan kapcsolatban élt, ahol a társa irányította, vezette, ha mindig úgy volt képes csak döntést hozni, hogy a férje rábólintott, engedélyezte, vagy negálta az ön elképzelését, tettét, akkor ez predesztinálja a továbblépést a jövőben egy újabb kapcsolatban, ahol szintén lesz egy erőteljesebb személy, aki továbbra is fogja a kezét és megmondja, mi a helyes, mit kell tennie. Ez a típus hamar elkel, mert beindítja a férfiak gondoskodó, törődő attitűdjét, a férfias hozzáállást.
Az autonóm nők helyzete kicsit nehezebb, ha egyedül marad. Ők képesek ellátni továbbra is a feladatukat, a családot elvezényelni, irányitani, szembe állítják a szabadság élményt az alkalmazkodással és sokszor az előbbire voksolnak. Jól elvannak, a férfit bizonyos feladatokra veszik igénybe, de a férfi sem akar hosszú szimbiotikus kapcsolatot, mert a nő túlontúl egyéniség.
Az anti nő nem kíván most sem boldog lenni, megsiratja a párját, mert igy kívánja tőle a becsület, de még egy férfi közelebbi kapcsolatát likvidálja.
A kacér, kissé önimádó, de nőies, hódolókat igénylő nő gyűjtögeti, válogatja, "szemezgeti" az alkalmas férjjelöltet. s miután nagyon ügyesen forgatja nemcsak a szemeit, hanem a tomporát is, nagy esélye van, hogy kihúzza a főnyereményt. Érzelme néha kicsit felületes, de jól tudja magát előadni. Általában nem boldogtalan, mindig van a közelben egy hódoló.
Az özvegység nem egy megnyugtató státusz, nehéz és felesleges egyedül leélni az életet, mert szeretet nélkül nagyon rossz lelki állapotban élünk /inkább vegetálunk?/. Ha rövid időre kapunk egy kis boldogságot, az is hosszú időre biztosítja a lelkünk nyugalmát. Ne a reinkarnációban higgyünk, mert nem biztos, hogy emlékszünk a különböző állomásokra. Tegyük magunkévá azt a szép gondolatot "Az élet szép, tenéked magyarázzam" /Heltai: A néma levente/, és szeressünk és engedjük, hogy viszontszeressenek!
